2010. július 4., vasárnap

Egy gyors helyzetjelentés

Hogy mivel és hogyan állok éppen:

BP sampler: éppen tegnap reggel bontottam vissza harmadszor a kép közepén lévő hattyút... nem esett jól. Ezért most egy kicsit alábbhagyott a lelkesedés, pár nap és kiderül hogy nekiugrok-e mostanában újra, vagy itt az idő egy hosszabb pihentetésre, és akkor vasalom, mutatom.

Magamnak: Mivel annnyira belejöttem a bontásba, kibontottam egy korábban készült mintám szövegét, mert szerintem alig látszik (és nem csak a fényképen, hanem a valóságban is). Már két sor megvan az új fonallal, és határozottan jobb lesz mint volt. A bannerakasztót is megvettem hozzá :)


A fiúknak: hímeztem egy Tralala manócskát (terveim szerint szépen elkészül a sorozat többi darabja is) - a színeket közösen választottuk, mert azért a rózsaszín mégsem az igazi. Hát ilyen lett:

2010. június 23., szerda

Tavaszi apróságok

Mivel elkapott a BP-láz, de fotót csak később szeretnék mutatni róla (vasalás, miegymás után) ezért a hétvégén "formába hozott" tavaszi duót mutatom nektek.



"Alaposan" hímeztem (= ez az 1x1 szálon hímzés most baromi sokáig tartott), de a színeit imádtam/imádom. Egy dolog biztos vidámságot csempésztek a sötét esős napokba.



Mind a kettő egyforma hátlapot kapott, de csak az egyik mutatja magát :)



Minta: Tralala: Bouquets anciens
Anyag kb. 28-as sárga kockás len (szerencsére van még belőle, mert nagyon tetszik)
Fonalak: DMC, WDW és CC - amit találtam itthon :)

2010. június 15., kedd

Újabb párna

Ezúttal egy kicsit nagyobb :) Az anyagot ajándékba kaptam, és méretében, színében teljesen passzolt nekem a mintához (RICO)! Remélem Kedves Ajándékozó, jársz erre és megismered az anyagot ;)



Kis kerti pihenőszékem párnájának huzata lett belőle, egy kis szalaggal, egy kis csipkével, vidám színekkel, csak nekem :)



Ezt a tűpárnát ajándékba kaptam öcséméktől, de első pillanatban nem is értettem a "mókát"... azóta viszont örömmel használom!

2010. június 3., csütörtök

Készre varrtam...

Most hogy itt a nyár, végre készre varrtam az LHN sorozat tavaszi(!) párnácskáját. Szerintem a nyári párnácska sem lesz kész az iskolakezdés előtt :(




És végre nem kerülte el a varrógépet egy tavaly készült kis szívecske sem:



A fényképek az ablakpárkányon készültek, itt próbáltam minél több fényt gyűjteni, a fényképezőm így is tiltakozott a körülmények ellen :)

2010. május 18., kedd

Hosszú idő után...

... jelentkezem újra. ;)

Sok változás történt az utóbbi időben:

- a hosszú tél után végre kitavaszodott, és én boldogan, könyékig sárosan túrtam a kertet, ültettem, átültettem, metszettem, gyomláltam... és estére úgy elfáradtam, hogy már csak gondolni tudtam a hímzésre, de egyetlen öltést sem csináltam.

- talán ebből kifolyólag, vagy ettől függetlenül, de bizony volt egy kis motivációhiány is, hiába volt jópár megkezdett munkám, valahogy egyik sem vonzott annyira, újba viszont nem szívesen kezdtem volna ilyen állapotban, komolyan már ott tartottam, hogy vége a hímzős hobbimnak :( - de szerencsére az elmúlt napok erre tökéletesen rácáfoltak, van még mit hímeznem :DDD

- ééééééééééés a legnagyobb változás, ami teljesen felforgatta az eddig megszokott életritmusunkat, hogy újra elkezdtem dolgozni. Három hónap híjján nyolc (!) évet töltöttem itthon, ami nagyon gyorsan elrepült, imádtam minden percét (jó tudom, így utólag könnyű nosztalgiázni, de tényleg jó volt), de most élvezem a változást! Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert 6-órás állaást sikerült találnom, ami két kisgyerek mellett manapság óriási előny, és túl a második dolgos hónapon azt kell mondjam, hogy egészen jól sikerült átalakítani az életünket az új helyzetnek megfelelően!

A sok duma után jöjjön néhány kép!

Haladtam a BP Quaker Sampleremmel, nem valami sokat, de lefekvés előtt már látom lelki szemeimmel a hálószoba falán a képet :DDD
Kb. a negyedénél tartok:



A másik egy kis apróság, ami már egyáltalán nem aktuális, de azért az elmúlt hónapok krónikájához hozzátartozik.




LHN: Season of Rest
Anyag: 40 ct Newcastle linen
Fonalak: DMC, a tervező ajánlása szerint


Én is kis párnát varrtam belőle, sajnos már március volt mire végleges formájában elkészült, és a mai napig kint van - khmm, khmm az átállásnak köszönhetően nem mindenben vagyok naprakész ;)