A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tralala. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tralala. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 4., vasárnap

Egy gyors helyzetjelentés

Hogy mivel és hogyan állok éppen:

BP sampler: éppen tegnap reggel bontottam vissza harmadszor a kép közepén lévő hattyút... nem esett jól. Ezért most egy kicsit alábbhagyott a lelkesedés, pár nap és kiderül hogy nekiugrok-e mostanában újra, vagy itt az idő egy hosszabb pihentetésre, és akkor vasalom, mutatom.

Magamnak: Mivel annnyira belejöttem a bontásba, kibontottam egy korábban készült mintám szövegét, mert szerintem alig látszik (és nem csak a fényképen, hanem a valóságban is). Már két sor megvan az új fonallal, és határozottan jobb lesz mint volt. A bannerakasztót is megvettem hozzá :)


A fiúknak: hímeztem egy Tralala manócskát (terveim szerint szépen elkészül a sorozat többi darabja is) - a színeket közösen választottuk, mert azért a rózsaszín mégsem az igazi. Hát ilyen lett:

2010. június 23., szerda

Tavaszi apróságok

Mivel elkapott a BP-láz, de fotót csak később szeretnék mutatni róla (vasalás, miegymás után) ezért a hétvégén "formába hozott" tavaszi duót mutatom nektek.



"Alaposan" hímeztem (= ez az 1x1 szálon hímzés most baromi sokáig tartott), de a színeit imádtam/imádom. Egy dolog biztos vidámságot csempésztek a sötét esős napokba.



Mind a kettő egyforma hátlapot kapott, de csak az egyik mutatja magát :)



Minta: Tralala: Bouquets anciens
Anyag kb. 28-as sárga kockás len (szerencsére van még belőle, mert nagyon tetszik)
Fonalak: DMC, WDW és CC - amit találtam itthon :)

2010. január 22., péntek

Dupla végeredmény

Először is már régóta adósotok vagyok a kis erdőszéli házikó képével, merthogy a fonalak itt voltak mint a villám, és végre a fényképezőm is visszakerült hozzám :) Íme:



Itt látszik, hogy nagyon aktuális most ez a kép :)



A másik amit mutatni szeretnék nektek, az egy koprodukcióban készült mű. Történt ugyanis hogy tavaly ősszel családom egyik férfitagja keresett meg, hogy eléggé stresszes időszaka van, a hímzés meg ugye kimondottan nyugtató, állítsák már neki össze egy kis készletet mintával (ne legyen túl bonyolult) anyaggal, fonallal stb, és ő bizony megpróbálja, hátha működik ez nála is. El tudom képzelni hogy min ment keresztül, ha férfi létére a hímzésbe próbált kapaszkodni!
Nem tudom hogy ettől, vagy egyébként is rendeződtek volna a dolgok, de végülis a napokban kaptam vissza a csomagot egy kiegyensúlyozott embertől, köszönte szépen, én meg csak ámultam :O



Nézzétek ti is: teljesen szép szabályos egy irányba álló öltések, a hátulja sem egy kusza összevisszaság, csak lestem nagyokat! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a képen a nyolc halacska az én munkám, mert addigra elfogyott a "belső feszültség" de higgyétek el, nagy örömmel egészítettem ki képet!

2009. szeptember 21., hétfő

Kezdődhet a móka - Let's have fun

Két Tralala mintát néztem ki magamnak Karácsonyra (Mere Noel és Une ange passe), és hogy tuti időben elkészüljek vele, már neki is fogtam:) Az unalmas keretet gyorsan az elején letudtam. Íme:



I wanna stitch this two Tralala design for Christmas (Mere Noel and Une ange passe), I have started to make the boring border this weekend.